Két valós gondra szeretném felhívni a figyelmet. Ezekre kell megoldást találni, hogy az érdemi segítséget jelentsen és helyreállítsa a hitelszerződések gazdasági egyensúlyát. Az összes többi csak részletkérdés.
1. KAMATVÁLTOZÁS (egyoldalú szerződésmódosítás)
Előzmény: A jelenleg is tartó gazdasági válságot néhány éve még úgy emlegettük, hogy jelzálogpiaci válság. A kiindulópont egyértelműen a bankrendszer volt. Ők okozták a gondot, majd átterjedt a gazdaság többi szereplőjére is.
Tények: A hazai bankok minden létező költséget, kockázatot és felárat áthárítanak az ügyfelekre. Teszik ezt azért, mert országunkban nem szabályozzák megfelelően az egyoldalú szerződésmódosítások kérdését. Élve a lehetőséggel, minden hazai bank az ügyfeleivel fizetteti meg a felelőtlenül kihelyezett hiteleiből adódó veszteségeit és többletköltségeit.
A PSZÁF oldalán közölt hivatalos adatok alapján (teljes bankszektor):
kamat bevétel ráfordítás különbözet
millióFt millióFt millióFt
2007 1 846 207 1 128 778 717 429
2008 2 196 523 1 482 580 713 943
2009 2 464 386 1 707 993 756 393
2010. évre vonatkozó adat még nem érhető el. A bankok 2009-ben annak ellenére is növelték a hasznukat, hogy csökkent a hitelállományuk. Ezt kihasználva a kormány különadót vetett ki a pénzintézetekre évi ~300.000.000.000Ft értékben. Ennek az intézkedésnek következménye, hogy az ország vezetésének nem érdeke a helyzet érdemi, valós rendezése.
Vélemény: Álláspontom szerint az ügyfél, ország és egyéb kockázatok nem terhelhetőek az adósra. Az ország kockázatot minden deviza adós fizeti, amikor gyengül a forint és emiatt nő a törlesztőrészlete. A piac így árazza be az ország kockázatait. Ugyanezért az okért kamatot emelni duplán áthárított költség. Nem elfogadható.
Divatos banki érv még a kamatemelések igazolására, a növekvő forrásköltségekre való hivatkozás. Véleményem szerint ez olyan költség, amit a bank azért kénytelen megfizetni, mert túl sok rossz adósnak adott hitelt és ezt árazza be a refinanszírozó. A bank felelőtlen hitelpolitikájából következő költségeit a baknak kell elszenvednie, hogy a szerződések gazdasági egyensúlya megmaradjon.
Megoldási javaslat: PTK. 226. § alapján (2. melléklet) a devizában létrejött hitelszerződések kötődjenek kötelező jelleggel visszamenőlegesen is a referencia kamathoz (pl.:CHF Libor). A bankok addig követték ezt a számítási módszert, amíg az alapkamat nőtt és előnyük származott belőle. A csökkenő tendenciát viszont nem
hajlandóak beárazni (1. melléklet).
Eredmény: A felmondott hitelek jelentős része újra élő szerződéssé és fizethetővé válna.
Nem terheli a költségvetést.
Kockázat: A bankok hitelezési kedve tovább romlik. Ez a gazdaságra nézve nem szerencsés, de a jelenlegi hitelezési hajlandóságukon sokat már nem tud rontani. A bakok hitelek kamataiból élnek, így a megtorpanás csak átmeneti lehet. Hitelt kell kihelyezniük, hogy fizetni tudjanak a betéteseiknek, befektetőiknek. Néhány bank talán tönkre fog menni, de ez a verseny része, mindenütt kerülnek csődhelyzetbe pénzintézetek a világon.
2. ÁRVEREZÉS
Tények: A hazai bankok az ingatlanok valódi értékének töredékéért elárverezik az ingatlant, vagy eladják a követelést. Azért járnak el ilyen könnyelműen, mert nem éri őket valódi veszteség, hiszen a többi jól fizető ügyfélre ráterhelik az ilyen módon keletkező
veszteségeiket.
Megoldási javaslat: Kézenfekvő megoldás, hogy a követelés tulajdonosa nem értékesítheti az ingatlant a hitel felvételekor a bank által menekülési értékként meghatározott hitelbiztosítéki érték alatt. Azért lett ez az összeg meghatározva, mert a bank szerint ezen az áron azonnal, bármikor értékesíthető az ingatlan. Ha ez mégsem így van, az nem az ügyfél, hanem a bank kockázata.
Eredmény: Így elkerülhető, hogy az ingatlanok értéke jelentős mértékben zuhanjon és a fedezet értékének csökkenése miatt a fizető adósok -esetleg hitellel nem is rendelkező
ingatlan tulajdonosok - bajba kerüljenek.
Kockázat: Nem látok valós kockázatot. Mindannyiunk érdeke, hogy az ingatlanok ne
értéktelenedjenek el.
